Márai Sándor

 

Mennyből az angyal

New York, 1956 Karácsonyán

 

Mennyből az angyal – menj sietve

Az üskös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon.

Nincs más, csak fagy, didergés éhség.

Mond el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

 

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

 

Mond el, mert ez világcsodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez sokaknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

 

És elmegy sok ember előtte:

A katona, ki szíven döfte,

A fazekas, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember.

De szólni hozzá senki nem mer.

 

 

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa.

Ördög hozta, vagy angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit cselekszenek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát.

Mert ez nagyon furcsa karácsony.

A magyar nép lóg most a fákon.

 

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról,

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mi végre kellett.

Miért nem pusztul ki, ahogy kérték?

Miért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

 

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: Mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végkép nem értik

-- Ők, akik örökségben kapták -- :

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

 

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

A költő, a szamár s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mond meg nekik –

mennyből az angyal.