SZERETETBEN TESTVÉREM!

Ezt a honlapot azért hoztuk létre, hogy legyen hely, ahol összegyújthetünk mindent, ami igaz és fontos két nagyszerű Emberről: Pongrátz Gergelyről, Bajuszról és Pongrátz Ödönről.

Szeretettel kérjük Mennyei Atyánkat, hogy kapjanak méltó szeretetet és nyugalmat az Ő hűséges fiai, hogy odafönt is elmondhassák: A HAZA NEM ELADÓ!

a honlap gondozói: Péter és Krisztina, Pongrátzok...

Lehetetlen vállalkozás 2010-ben szólni a Forradalomról. Lehetetlen és reménytelen vállalkozás átsütni ünnepek és ünnepségek torán, gyilkos lakomákon, ahol nem értik, nem akarják érteni, nem engedik értetni a Forradalom álmát.

Lehetetlen vállalkozás igazat szólni ott, ahol már számtalan mímelt és gúnyos „igaz szó” tiporta sebből vérzik maga az álom is, amiért egykor, csak ott, csak akkor 435 ember lelte halálát, amiért 27 embernek kellett vérbíróságok előtt ronccsá nyomorodni.

Lehetetlen, mintha elhangolt zongorán botladoznék,- akár Ödön Bátyó, még két éve, azon a perzselő délutánon, amint Kedvesemmel hallgattuk -  keresve tépázott dallamokat, lehetetlen emlékeimet hívni Tőle, Hozzá, az Övéihez, Jancsihoz, a jelképpé nőtt, de valójában soha fel nem nőtt sráchoz. Kócoshoz, a tizenhat éves cigánylányhoz, Bizsuhoz, aki konok fejjel rohant a ruszki tankok tüzébe, Viktorhoz, az átállt orosz katonához, vagy éppen Falábú Jancsihoz.

Állok a Corvin köz végiben, a kopjafa tövében, nézek, nézek magam elé, míg felsejlenek a főparancsnok szavai, amint tehetetlenül, sírva, reszketve tartotta az orosz repesztől szétroncsolt lábú és arcú hőst a karjaiban. Ott halt meg, ott jelöli kopjafa az emléket, a fájdalmat a szabadságharcért, amit később Kádár történelemhamisító pribékjei kissé elferdítve gyalázatként róttak rá, közönséges bűnözővé degradálva Mesz János tüzérparancsnok dicsőségét.

Állok, ott a Corvin közben, a nagy filmszínház árnyékában, és látom, amint a messzeségben, Kiskunmajsán, a Maris Puszta 244 udvarán, a harckocsi mellett elvész egy ember, egy nagybeteg szív, amint mellézuhan álmainak, amint megtér a főparancsnok úr Cinka Panna, a kis 17 éves forradalmár otthonába. És találkozik Kéksapkával, Erdős Pistával, Jámbor Jóskával, Gábor Imrével, Renner Péterrel, Sörös Imrével, Zsigmond Lászlóval, Erdész Józseffel, Szabó Lajossal…

Lehetetlen vállalkozás 2010-ben szólni a Forradalomról.Lehetetlen, mert Bajusz és Ödön itthagyta nekünk a nehéz örökséget, s mi nem nőttünk, nem nőhettünk fel a megbocsáthatatlan bűnök megértéséhez. S Te, aki itt állsz most velem, hogy 1956 oktöber 23-ról emlékezz, hogy gyufád lángjával gyertyák fényit éleszd, nem érted, miért teszel úgy, mintha ünnepeink ünnepét próbálnád szívedhez ölelni. Nem érted, mert félsz. És mára már az is mindegy, hogy titkolod, tűröd, vagy tagadod a félelmedet, pusztán, mert az igazat, Pongrátz Gergő, Pongrátz Ödön igazát akarod hallani, olvasni, megérteni.

És újra látod Őt és Ödön bátyót, ahogy végigvezetnek az öreg oskolaépület szobáiban, a végtisztesség lángoló igényével megépített 56-os múzeum falai között. Látod, és érzed azt a végtelen szeretetet, amivel Neked akarja adni, feléd nyújtja az igazak gondját egy kérges öreg kéz, a szabadságharcos keze. Hallod, amint a szomszédos kápolna falaira, agyagtáblácskákra felírt nevek közt kettőt soha nem tudott elfogadni Pongrátz Gergely, a konok főparancsnok. Hallod, amint Ödön, a szelíd testvér mégis megérinti és felfedi a két agyagtáblán Nagy Imre és Maléter Pál nevét.

És újra látod őt, ahogy most 464 agyagtáblácska előtt, a kápolna közepében pihen, örök kétkedést okozva lelkünkben: vajon mi képesek leszünk-e rá?
Vajon megértjük-e valaha, amit immár nem csak hamisít, titkol, gyaláz és eltagad a kígyóvá aljasult hatalom, de kész megünnepelni, dörgölőzve egymáshoz, a „forradalmár miniszterelnök” szobrához, lányához vagy épp az ellenséghez. Miért vergődött élő halottként oly sok éven át az emigrációban, majd itthon e nagybeteg szív? Hazatért, aztán ahogy emlékezett rá, korpa közé keveredve újra emigrált Kiskunmajsára. Vajon, valaha megértjük, miért fordított hátat hazúg, aljas, hatalomféltő és kiszolgáló viruló és tündöklő „bajtársainak”, aki szinte mindenben megfeleltek a legyőzők történelmi igazságtételének?

Látod, ez az, amiért fel kell végre tápászkodnunk, erőre kell kapnunk, ez az, amiért újjá kellett szerveznünk a Nemzetőrséget, amiért zászlót bontott az 56-os Vitézi Lovagrend, amiért szerveződik a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség.

Mert szervezeteink és a lelkiismeretünk működése nélkül elvész az igazság, elvész Bajusz  és Ödön öröksége, elvész mindaz, amiért az életben maradottak megszenvedték és megszenvedik a jelen kommunista – kapitalista hatalmát. Mert ők vannak kevesen, egyre kevesebben, létüket a halál, emlékezetüket a kommunista történetírás őrli fel.

Lehetetlen vállalkozás 2010-ben szólni a Forradalomról? Nem lehetetlen, csak fájdalmas. Mert félünk szólni a mérhetetlenül aljas helyzetről, aminek okán fiatalok eztei vállalták árnyukat a Parlament előtt, ahol elébb sötét lett, majd felgyúltak a fények és kihúnyt a gyűlölt vörös csillag lángja. Mert félünk felidézni a tizennyolc esztendős srácot, aki a Magyar Rádió előtt kapta halántékába az első aljas golyót, mely senkit nem védett, csak gyáván támadott.
Mert félünk felidézni a Corvin köz hőseit, ahol 435 ember lelte halálát, az ütközeteket, amiért 27 embernek kellett vérbíróságok előtt ronccsá nyomorodni.
Mert félünk megérteni, amiért Pongrátz Gergely főparancsnok úr egy életre konok, minden aljasságtól elhatárolódó szabadságharcos lett. Mert félünk megérteni, hogy Ő még mindig él, egy jóságos ötvenhatos honlapon és éppen disznókat tenyészt az Alföld kies szegletében...

Az utódpárt aljas pribékjei, a nagy történelemhamisító szocialista brigád pedig teszi a dolgát.
Letegezi és megeszi nagyimrét, malétert, hogy salakjából dicsőséget emeljen önmagának, parolázva orosszal, románnal és a legfőbb diktátorral, az amerikai államok sértődött diktátorával, hazánk nemzeti ünnepére invitálva őt.
Emlékművet épített ötvenhat hőseinek. Ámít és hazudik. A jelen hatalom nem épít, nem építhet mást, csak cölöp emlékművet, cölöpöket? Talán néhány év türelem és ez az emlékmű kivitelezhetővé válik Horn úr emlékére…
Ünnepet szervez ötvenhat ötvenedik évfordulójára, saját újraválasztásának alkalmából, a tökéletes európai csőd útján… Riválisa ébresztőt fúj, majd édes álomra szenderül, de lyukas zászlót egy sem bont, semmiféle szélnek!

Lehetetlen vállalkozás 2005-ben szólni a Forradalomról? Talán nem. Talán mert itt maradt Pongrátz Gergely bőrkabátja és géppuskája a Terror Háza Múzeumban. Talán mert a Corvin köz emléktáblái közt Mesz János hőstetteit és nem egy bankrabló ténykedését böngészhetem. Talán, mert ez a Forradalom a mi utolsó Forradalmunk. S talán mert mégsem volt utolsó…
1956 Magyar Forradalma a XX. század legjelentősebb eseménye volt. A legnagyobb hatalmat, a szovjetek hidegháborús orgiáját, a fékezhetetlennek hitt áradatot állították meg Pesten. Maroknyi elszánt ember. És mi nem felejthetjük el a Corvin közieket, a Pesti Srácokat, a Köztársaság Téri hősöket, a Széna tér felkelőit. És a világ sem felejtheti el hőseinket!

Pongrátz Gergely Főparancsnok Úr, és Pongrátz Ödön Bátyó is elment! Megtértek az övéikhez. Kéksapkához, Falábú Jancsihoz, Cinka Pannához. Meg az örményekhez. Édesapjukhoz és édesanyjukhoz, aki vasárnaponként a templomban Reményik Sándor verseire írt dalokat énekelt. Itt maradt nekünk néhány félbe hagyott feladat, melynek a többik részét nem győzheti le a feledés, a halál, az emberi hatalom. 1956 nem eladó.

http://www.magtudin.org/Forradalom1956.pps